Blog

5 frenetikus koktél, aminek az alapja a kávé

A kávé önmagában is egy olyan lenyűgöző ital, amit kedvedre tudsz ízesíteni és szinte bármivel feldobhatsz, de ha szeretnél akkor léphetsz is egy szintet, és készíthetsz elképesztően finom kávé alapú koktélokat. Ráadásul ezeket a koktélokat gyorsan, és könnyen elkészítheted. Íme 5 koktél, amit otthon is kipróbálhatsz. (És lesz egy hatalmas meglepetésünk is)

Az egyszerűség a kulcs
Kezdjük azonnal a meglepetéssel.

Néhány évvel ezelőtt – döbbenten – néztem egy főzőműsort, ahol egystáhlételeket (nem, nem véletlen írtuk így) késztette egy hölgy egy szuperkonyhában (volt vagy 30 négyzetméteres, és olyan gépekkel felszerelt, amit még soha nem láttam) aminek a hűtőjéből úgy vette elő a papayát, a marakuját, a csokoládéborsot, és az édenmagot, mintha az minden átlagos háztartásban lenne.
Ekkor határoztuk el, hogy soha nem írunk olyan receptet, amibe különlegességek kellenek, hiszen szinte kizárt, hogy neked ebben a pillanatban van otthon mondjuk tonkababod, vagy Angostura bitters-ed.
Úgyhogy íme 5 kávé alapú koktél, amihez nem kellenek beszerezhetetlen fűszerek, italok, eszközök: pillanatok alatt elkészíthetőek, és imádni fogod őket.

1: Karamellás ír kávé

Sima ír kávét már biztosan ittál, a karamellás abban több, hogy szuper karamellás íze is van a whiskey íz mellett. A receptje jóval egyszerűbb, mint gondolod. Készíts egy kávét akár egy kotyogós kávéfőzőben (mi erősre készítjük, hogy karcos legyen), adj hozzá egy kis cukrot (a barnát javasoljuk, de bármilyen jó lesz) mehet bele a whiskey, és a tejszínhab. És a karamell öntet (nem kell túlgondolni, nincs szükséged arra, hogy karamellizáljunk valamit, elég akár egy karamell szósz is). Kész a tökéletes karamellás ír kávé.

2: Pekán latte

Oké, ehhez talán nem lesz meg mindened otthon, de könnyen beszerezheted. Az egész még az ír kávénál is egyszerűbb, és káprázatos téli ital. Szóval, készíts egy lattet, olyat amilyet szeretsz. Dobj hozzá egy whiskey-t (jó hír, hogyha itt abbahagyod kész az ír kávéd), mehet bele a cukor (fontos, hogy ez tényleg cukor legyen ne stevia vagy valami ilyesmi) és mehet rá egy kis juharszirup. Most jön a lelke: karamellizált pekándióval megszórva a tetejét a habnak, orgazmus. (Pekándiót mindenhol kapsz, nem gond)

3: Italian Coffee

Azért nem fordítjuk le olasz kávénak mert az becsapós lenne. Kell hozzá Strega likőr (ezt kapsz sok helyen, csak eddig még nem kerested) és ezt kell beleöntened a kávéba. A különlegessége ennek a koktélnak az, hogy teljesen mindegy milyen kávéba töltöd: lehet presszó, készíthetsz lattet, mindegy, mert a Strega likőr úgy feldobja, hogy szinte kinyílnak a különleges ízek. (Egyébként akár Unikummal, de szinte bármilyen más likőrrel is kipróbálhatod)

4: Kentucky Coffee

Hát, persze, hogy alkoholos, és majdnem teljesen olyan mint az ír kávé, de ez lesz az a pillanat amikor megérted mi a különbség a whiskey, és a bourbon közt. Ebbe ugyanis az utóbbi kell. Bourbon, méz és egy latte. Ez az egész (ha akarod tegyél bele egy kis cukrot, de vigyázz, mert a méz+cukor lehet sok lesz). A bourbon miatt brutális íze lesz.

5: Rich Coffee télre

Ezt megint nem fogjuk lefordítani mert úgy elég vacak lesz és ha Google-zni akarod akkor épp így kell. Szóval egy igazi téli koktél. Mindenki máshogy csinálja. Mi úgy, hogy egy összeöntünk egy kis csokilikőrt + egy hangyányi mézet és egy finom erős lattét (persze, hogy tejszínnel). Kétségtelen, hogy ötmillió kalória, de elképesztő finom, és ha elkávézgatsz belőle 5-6-ot akkor elfelejtesz mindent, ami eddig nyomasztott: hála a csokilikőrnek amit nem is érzel majd benne.
Ha a finom kávé koktélhoz kávéra is szükséged van akkor nézz szét nálunk, mert van:
KATTINTS IDE!

Vélemény, hozzászólás?