Azonnal hagyd abba a kávéivást, ha ezt érzed
A kávé alapvetően egészséges. De vannak olyan jelek, pillanatok és érzések, amikor mi is inkább azt javasoljuk, hogy azonnal hagyd abba a kávéfogyasztást. Összegyűjtöttünk pár intő jelet.
Mi történik veled, ha kávét iszol?
Miután megittad a kávét, az nagyjából 10 perc alatt megemeli a pulzusodat és a vérnyomásodat. Még 10 perc, és kicsit éberebbé varázsol, és jobban tudsz majd koncentrálni. A következő tíz perctől nagyjából 3 órán keresztül megnő a fizikai teljesítményed, és 10-12 órával azután, hogy megittad a kávét, minden a szokásos értékre áll helyre, és olyanná válik, mintha meg sem ittad volna. De térjünk rá arra, amiért a cikkre kattintottál: máris mondjuk, miért érdemes olykor azonnal abbahagynod a kávéivást.
Hagyd abba, ha csökken az alvásidőd, és fáradtan kelsz
Nem véletlenül írtuk le feljebb, hogy a kávé 10-12 óra után megy ki a szervezetedből, hiszen ha délben megiszol egy kávét, az este 10 óráig, éjfélig hathat. Ha emiatt kevesebbet alszol, és az alvásod minősége is rosszabb – például éjjel többször felébredsz vagy forgolódsz, esetleg reggel nem vagy kipihent –, akkor inkább azt javasoljuk, hogy ne igyál több kávét, vagy figyelj oda, mikor iszod meg az utolsót.
Állj le, ha nem ad neked extra energiát
Ha megiszod azt a napi kávémennyiséget, ami régen energiát adott, de már nem, sőt, olyan, mintha meg sem ittad volna, akkor érdemes egy picit szüneteltetni a kávézást (és semmiképp nem növelni az adagot a végtelenségig). Idővel a szervezeted kávétoleráns lesz. Ha abbahagyod egy időre a kávéivást (ez könnyű lesz, mert úgysem hatott már, nem igaz?), és pár hónap múlva újrakezded, akkor ismét hatni fog.
Állj le, ha kávéfüggővé váltál
Az anyósom és a volt egyetemi csoporttársam is azzá vált, és hidd el, az rettenetesen rossz. Mind a ketten szinte víz helyett itták (isszák) a kávét, ami emellett párosul a cigivel. Ha azt veszed észre magadon – vagy azt gondolod –, hogy túl sok kávét iszol, akkor inkább állj le róla. A rengeteg kávé költséges és felesleges a szervezetednek. Lebegjen a szemed előtt, hogy bármilyen függőség legyőzése nagyobb szabadságot és hatalmat ad magad felett, mint gondolnád. (A témáról bővebben a „mi történik, ha leteszed a kávét” kísérletünkben is olvashatsz.)
Állj le, ha pénzt szeretnél spórolni
Egyénenként eltérő, ki mennyit költ havonta kávéra. Számold ki, nálad mennyibe kerül ez a hobbi, és állj le a kávéivással, ha pénzt akarsz megspórolni. (Bár nem biztos, hogy épp a kávéról kell lemondanod, de ez is lehet egy opció.)
Állj le, ha hangulatingadozást érzel
Ez már egy icipicit a kávé pszichológiája, de érdemes odafigyelned arra, hogyan hat rád, ha a megszokott időben a megszokott rituálédat nem tudod elvégezni. Például ha 11-kor szoktál kávézni, és egy adott napon ez nem lehetséges, mindaddig nincs gond, míg egy legyintéssel tudomásul veszed. Gond akkor van, ha szorongsz, ha vacakul érzed magad, ha bármi lelki vagy fizikai tünetet, hangulatingadozást érzel azért, mert nem kávéztál. Akkor komoly gondok vannak, és arra kérünk, hagyj fel a kávézással, mert addiktívvá vált számodra.
Persze, ha nem akarsz leszokni, sőt, kávét keresel, nézz szét a szemes kávé kínálatunkban (és akár koffeinmentes is akad, amit csak az ízéért ihatsz).


