Blog

Kávé növényi tejjel: amit tudni kell róla!

növényi tej a kávéhoz

Ha lelkes kávéivó vagy, akkor már biztosan kipróbáltad a kávédat valamilyen növényi tejjel. Persze, az is lehet, hogy egészségügyi okból (például mert tejallergiás vagy) vagy meggyőződésből (mert vegán vagy, egészségesebbnek gondolod) iszod úgy. Akárhogy is, ebben a cikkben lesz számodra néhány újdonság.

Számít milyen tej van a kávéban?

A tej a kávé ízének és esztétikájának számos aspektusát befolyásolhatja. Mint tudjuk, ezek a tényezők minden kávérajongó számára alapvető fontosságúak (kivéve persze, ha feketén iszod a kávét). A modern kávéfőzők gőzölt tejet használnak, vagy kávéhabbal (esetleg mindkettővel) is feldobják a kávéd megjelenését és ízét is. Ráadásul számos kávé – például a latte, a cappuccino vagy a flat white – mind a tej ezen stílusától és mennyiségétől az ami.

A növényi tejek

A kávédat többféle növényi tejjel tudod elfogyasztani. Vannak ezek között olyanok, amelyek 0% hozzáadott (vigyázz, mert ez csak a hozzáadott) cukrot tartalmaznak, egyesek ízesítettek, már vannak kifejezetten barista kávék is és a növényi tejeknek sok változata van. Ismerjük meg őket és azt, amit tudni kell róluk.

A szójatej

A szójatej az egyik legismertebb és legnépszerűbb növényi tej. A legtöbb kávézó tapasztalt a használatában. Leginkább azért jó választás, mert könnyen hozzáférhető, megfizethető és magas a fehérjetartalma. Az íze viszont kissé jellegtelen. Ez bónusz a baristák (és a te) számodra, mert biztos lehetsz abban, hogy nem rontja el a kávé alapízét. A szójatej népszerű alternatívája a tejnek köszönhetően a hasonló fehérjetartalmának és a melegítés során nyújtott fizikai tulajdonságainak; a szójatejjel könnyen reprodukálható a tej sima, habos textúrája.

A mandulatej

A mandulatej népszerűsége folyamatosan egyre gyorsabb ütemben növekszik: édesített és nem édesített változatban is kapható, ettől függ, mennyire és hogyan járul hozzá a kávé végső ízéhez. A mandulatejnek picit diós íze van, enyhén kesernyés utóízzel, ezért van, aki a mandulatej édesített változatát választja, attól függően, hogy milyen pörköléssel készül maga a kávé. Ha szereted az extra ízvilágot, tökéletes választás lesz. Nincs benne annyi fehérje, mint a tejben, és a keletkező hab alatt vizes réteg maradhat a kávéban.

A kókusztej

Beszéljünk a textúráról. A kókusztej krémes és természetesen sűrű, így viszonylag könnyű belőle habot készíteni. Emellett rengeteg egészséges zsiradékot is tartalmaz! A kókusztejben (ez logikus) a kókuszdió természetes édességét fogod érezni. Egyesek azt állítják, hogy elvonja a kávé ízét, de ez persze a kávétól függ. Az biztos, hogy az egzotikus kávé ízt ad, anélkül, hogy mesterséges ízesítőkre vagy édesítőszerekre lenne szükség. Ráadásul a habja is buborékosabb, mint a tejé, a baj, hogy gyorsan szétesik.

A zabtej

A zabtej számos jótékony összetevővel büszkélkedhet, mivel nincs benne telített zsír, viszont, de tele van fehérjével, rosttal és természetesen édes. A zab béta-glükánokat is tartalmaz, amelyek segítik a szív egészségét és csökkentik a koleszterinszintet. Ahogy az várható volt, a zabtej magában hordozza azt a búzás ízt. A malátás jegyeit már most is sok kávéivó kedveli, és valószínűleg a tehéntej legnagyobb riválisa. A zabtej természetes sűrű, vajas, krémes állagú, szép habot képez, azonban sok más növényi tejhez hasonlóan ez is ízmódosító.

A kesudió tej

A kesudiós tej egy másik dió(s) tej, amely hasonlít a tehéntejhez, de ennek ára lehet. A kesudió drága, nehezebben hozzáférhető ezért vigyázni kell nehogy „ízfokozóval” pótolják. A kesudiótej kevésbé hordozza azt a diósságot, amit más tejekben kapunk, de menet közben ad egy kis ízelítőt a természetes édes ízéből, valamint abból a krémes ízből, amit szeretünk! A megjelenése nem túl bizalomgerjesztő, olyan lesz, mint egy összetöppedt habfürdő habja.

A rizstej

A dió- és szójamentes, tejmentes tej a rizstejet a dió allergiások és a laktózérzékenyek kedvelt tejévé teszi. Más növényi tejekhez képest könnyű és frissítő! Cserébe a rizstejnek nincs sok íze, meglehetősen semleges, így a kávé íze diadalmaskodni tud. Ráadásul meglehetősen vizes, ami némileg felhígíthatja a kávét. Nem ideális az általunk megszokott különleges kávékhoz. A fehérjehiánya miatt nem hozza létre azt a habszerű textúrát, amit esetleg keresünk, ő a mindenmentes alternatíva.
Kóstold meg a kedvenc kávédat növényi tejekkel, kísérletezz, lehet, hogy valamelyiknek nagyon bejön az íze. Ha nem, semmi gond. Ha teheted visszaállsz a tejre. Fonom kávékat itt találsz: https://kavearuhaz.hu/

Vélemény, hozzászólás?