Blog

Tudtad, hogy van kávéetikett?

Az etikett olyan írott és íratlan szabályok összefoglaló neve, melyeket illik ismerni, követni és betartani. A kávézásnak, a kávéfogyasztásnak is vannak társadalmilag elvárt – közismert és kevésbé ismert – szabályai, etikettje. Íme néhány, amire odafigyelnek és amire neked is illik odafigyelned.

Soha senki nem írt még ilyen cikket

Ezért majdnem biztosak vagyunk abban, hogy ezt a cikkünket lemásolják majd. Más oldalaknak majd ez a cikkünk lesz a „forrás” és lesznek majd olyan cégek (szövegírók és marketingesek) akik ebből a cikkből „inspirálódnak”. Tehát majd picit átírják és kirakják az oldalukra saját cikként. Rendben is van ez így, de szeretnénk azzal kicsit megnehezíteni a dolgukat, hogy teszünk a cikkbe egy csavart.
Az egyik kávé etikett – pontot mi találtuk ki. Semmi köze a valósághoz, olyan butaság, mintha azt írnánk, hogy a kutya tojással szaporodik. Azoknak, akik „inspirálódni” érkeztek, nehéz dolguk lesz, mert rá kell jönniük melyik pont a valótlan, és ha éppen benne felejtik majd a cikkükben, az látványos hiba lesz.
Kezdjük tehát a kávé etikettet.

Minden esetben más szabályok léteznek

A kávé etikett egyik alapvető szabálya az, hogy minden esetben más és más szabályokat, etikettet kell betartani. Teljesen más szabályok vonatkoznak egy kávézóra mintha otthon, vagy egy étteremben kapod (vagy kéred) ki a kávédat. Íme néhány fontos.

Egy kávézóban (és most kifejezetten olyan helyre gondolunk, ahova kávét inni mész be: ahol kizárólag kávé vagy maximum sütemény van) a baristának figyelni kell arra, hogy a kávés bögrét minden alkalommal úgy adja oda a neked, hogy a bögre füle feléd álljon és a jobb kezed felé essen. Elvileg arra is kellene figyelnie, hogy ahhoz a kezedhez adja, amilyen kezes vagy. Ráadásul a kávésbögre (vagy csésze) fülének – ha jobb kezes vagy – körülbelül 40 fokkal kell a kezed felé állni, hogy könnyebben megfoghasd. Így esik ugyanis kézre.

Ha süteményt, kekszet, péksüteményt vagy csokoládét is felszolgálnak a kávé mellé akkor ezeket egy másik kis tányérra kell helyezni, a vendég bal oldalára. A tejet pedig minden esetben egy külön kis csészében kell megkapd. Neked azt az etikettet kell betartanod, hogy nem habzsolunk, nem isszuk meg egy kortyra a kávét, hanem megadjuk neki a tiszteletet és „élvezzük”.

Az otthoni kávézás alap etikettje, hogy otthon mindig a házigazda szolgálja fel a kávét. Akárcsak a bárban, itt is mindig úgy kell felszolgálni, hogy a csésze a saját csészealján álljon és illik minden esetben egyszerre kivinni egy tálcán az összeset. Érdemes elkerülni azt, hogy van, aki már megitta a kávéját van, aki még meg sem kapta. A tálcát az asztal közepén kell hagyni, amíg a vendégek meg nem isszák a kávéjukat, majd az üres csészéket és tányérokat vissza lehet tenni rá, és vissza lehet vinni a konyhába.

Így cukrozd a kávédat

A kávé helyes cukrozására is egyértelmű szabályok vonatkoznak. Ha a kávét cukorral iszod, akkor a teáskanállal alulról felfelé haladva kell megkeverni a cukrot, nem pedig úgy, hogy a teáskanalat körbe-körbe forgatjuk a csészében. Ennek a szabálynak funkcionális oka is van: így a kávé tetején lévő hab nem fog leereszteni.
Van arra vonatkozó ajánlás is, hogyan fogd a kávét, a kávéscsészét: a helyes módszer az, ha a csészealjat a bal tenyerünkbe helyezzük, a csészét pedig a jobb kezünkkel a fogantyújánál fogva megfogjuk, majd úgy iszunk belőle. (Ha ellenkező kezet preferálod, akkor természetesen éppen fordítva)
Fontos, hogy a teáskanalat soha ne emeljük a szájhoz, és soha ne hagyjuk a csészében, még akkor sem, ha már befejeztük a kávézást; mindig oda kell visszatenni, ahonnan vettük: a csészealj jobb oldalára.

A tej kiöntése is árulkodó arról, hogy mennyire ismered a kávézás etikettjét: a tejet akkor öntjük a kávéba, ha már megcukroztuk, raktunk bele édesítőt, vagy amit szerettünk volna. A tej az utolsó a sorban tehát.

Persze, ezek az általános kávéetikett alapok, hiszen rengeteg komoly kávékultúrájú országban saját kávéetikett van, amelyet érdemes betartani.
Szuperfinom kávékért kattints!

Vélemény, hozzászólás?