Íme a világ legdrágább kávéi

Ahogy léteznek luxuskarórák, luxuséttermek és luxusutazások, úgy vannak luxuskávék is – olyanok, amelyeknek az árát meghallva elhűlsz. Ebből a cikkből kiderül, melyik az, és az is, hogyan kerülhet egy kiló kávé nagyjából ötszázezer forintba.
Mit választasz?
Képzeld el, hogy nyertél 500 000 forintot, és egyetlen dolgod van: egy órán belül elkölteni. Bárkit is kérdeztünk meg, a legtöbben elnyaralnák, vennének belőle néhány szuper háztartási gépet, robogót vagy bútort – „de ebből az összegből akár egy idősebb, jó állapotú cabrio is kijön” – jegyezte meg valaki. Az azonban, hogy vegyen ennyiért egy kiló kávét, senkinek nem jutott az eszébe. Pedig van ennyiért kávé.
Íme a világ legdrágább kávéi.
Molokai kávé – 40 000 forint/kilogramm
Hawaii az egyetlen amerikai állam, ahol megfelelő feltételek vannak a kávé termesztéséhez. Itt termesztik a Molokai kávét, ami egy robusztus ízű kávé szeder- és csokoládéjegyekkel. A kávé maga nem különleges (sem nem bio, sem nem szerves, átlagos), csak az ára nem az – mert kevés terem belőle.
Finca El Injerto, Guatemala – 350 000 Ft/kg
A Finca El Injerto azért különleges kávé, mert mindössze egy helyen termesztik Guatemalában (egy apa és a fia a birtokukon), karbonsemleges környezetben. Ennek megfelelően egy kicsit túlhype-olt: annyira, hogy az El Injerto kávéfarm a helyi gazdákat is oktatja a fenntarthatóságra, és a kávé többszörös díjnyertes – sokak szerint indokolatlanul. Ha mégis megkóstolnád, lehet, hogy fel kellene törni a malacperselyt, mert akár 1 500 000 forintba is kerülne egy csésze. Odaút, visszaút és a kávé ára – megrendelni ugyanis nem lehet.
Kopi Luwak – azaz a cibetmacska-kávé – 400 000 forint/kg
Ha nincs a Bakancslista című film, akkor soha nem hallunk erről a kávéról, ami azért különös, mert kizárólag az indonéz szigetvilágban terem. Illetve nem is terem – a jobb szó rá az, hogy keletkezik. Ott él a cibetmacska, amelyik kizárólag kávébabot eszik, de a magot (ami a kávészem maga) nem emészti meg, hanem kiüríti, kicsit erjedten. Ezt a magot gyűjtik össze, ebből lesz a Kopi Luwak, aminek állítólag azért van különös íze, mert egyszer már félig megemésztették. Ha érdekel a részletes története, olvasd el a Kopi Luwakról szóló cikkünket. De ez csak a világ második legdrágább kávéja – az első elefánttal függ össze.
Black Ivory – az elefántkávé – 500 000 Ft/kg
Az eljárás éppen olyan, mint a cibetmacskás kávénál, csak éppen a kávét elefántok eszik meg. Mivel ők is növényevők, valamennyire megemésztik, megerjesztik a kávészemeket, és ugyanúgy az ürülékből kell kinyerni. Pörkölik, és már ihatod is. Állítólag szenzációs íze van – na de ezt el is várjuk az árától.
Ha valamelyik kávét már ittad, írd meg nekünk! Addig is nézz szét a szemes kávé kínálatunkban – nálunk földi áron is találsz kiváló szemeket.
